8 TIPP A PIHENTETŐ ALVÁSÉRT

Biztosan Ti is észrevettétek már, hogy ha a munkahelyen vagy a magánéletben egy kicsit stresszesebb, pörgősebb időszakot éltek meg, még az alvás sem megy olyan könnyen, mint máskor. Nálam a karácsony előtti hetek rendkívül aktívan teltek, rengeteg új impulzus ért és számos új dologba vágtam bele, aminek az lett a következménye, hogy szinte alig tudtam "kikapcsolni". A rengeteg elintézendő feladat és megvalósítandó ötlet ott zsongott a fejemben, és elalvás előtt is folyton csak ezekre tudtam gondolni. Az sem volt ritka, hogy lefekvés után még 2-3 óra múlva is csak forgolódtam az ágyban. Mára már szerencsére sikerült megtalálnom azokat az alternatív megoldásokat, amiknek köszönhetően jól alszom. Éppen ezért arra gondoltam, hogy megosztom Veletek azt a 8 tippet, ami nekem a leginkább bevált, bízva abban, hogy ha hasonló problémával küzdtök, ez a néhány ötlet a segítségetekre lehet.




1. HANGOLÓDJ RÁ AZ ALVÁSRA
Alvás előtt legalább 1 órával zárd el a laptopot és vidd ki a hálószobából az összes technikai kütyüt. Már csak azért is, mert így esélyed sem marad még 11-kor "utoljára" ráfrissíteni a Facebookra, vagy az Instára. Ha van lehetőséged, inkább beszélgess a kedveseddel, vagy olvass valami könnyű kis olvasmányt, ami segít egy kicsit lecsendesíteni a gondolataidat.


2. FEKÜDJ LE IDŐBEN
Korábban valahol azt olvastam, hogy az este 10 és éjfél közötti alvás az egyik legértékesebb a szervezetünk számára, így ha reggel frissen és üdén szeretnénk ébredni, célszerű ezt az időszakot már alvással tölteni. Talán furcsán hangzik, de ez tényleg nem csak egy városi legenda. Saját magamon többször is észrevettem, hogy amikor 10-11 körül már sikerült elaludnom, másnap még ha hamarabb is kellett kelnem a szokásosnál, sokkal kipihentebbnek és energikusabbnak érzetem magam.


3. ÍRD KI MAGADBÓL A FRUSZTRÁLÓ GONDOLATOKAT ÉS AZ ELVÉGZENDŐ FELADATOKAT
Korábban <itt> már írtam arról, hogy az írásnak milyen jótékony terápiás hatásai vannak, amit akár a könnyebb elalvás elősegítésére is fel tudunk használni. Velem elég sokszor előfordul, hogy annyi gondolat kavarog a fejemben elalvás előtt, hogy egyszerűen képtelen vagyok elszakadni tőlük, és akár órákat is agyalok az elvégzendő feladatokon. Ilyenkor sokat segít, ha lefekvés előtt készítek egy teendőlistát, vagy egy emlékeztetőt a fontos dolgokról, így este már nem kell azon aggódnom, hogy valamit el fogok felejteni, és nem terhelem ezekkel a dolgokkal feleslegesen az agyamat.




4. LEFEKVÉS ELŐTT KORTYOLGASS EL EGY BÖGRE ZÖLD TEÁT
Van, aki a langyos tejre esküszik, nálam viszont a zöld tea vált be legjobban elalvás előtt. A számos pozitív tulajdonsága közül ugyanis az egyik legklasszabb az enyhe nyugtató hatása. 3-5 percig szoktam ilyenkor áztatni a filtert, majd amikor már ihatóra hűlt, egy teáskanál mézzel ízesítve lassan elkortyolgatok belőle egy bögrével. Most éppen a Müller saját márkás gyömbéres verziója a kedvencem - ami egyébként elvileg a hideg végtagokra is jó hatással van.


5. VESD BE AZ AROMATERÁPIÁT
Mostanában egyre többet lehet hallani az egyes gyógynövények aromaterápiás hatásáról, talán Ti is tudjátok már, hogy a levendula és a kamilla az egyik legjobb nyugtató, lazító hatású gyógynövény. Néhány márkánál lehet is kapni ezekből készült, kifejezetten alvást könnyítő spray-ket. Én például az AVON Sleep Serenity párna spray-jét nagyon szeretem, mert amellett, hogy kellemes az illata, jobban is alszok tőle. De ha ezeknek a gyógynövényeknek az illóolajából egy keveset a párologtatóba csepegtettek, ugyan azt a hatást érhetitek el, mint a speckó spray-kel.


6. LEFEKVÉS ELŐTT VEGYÉL EGY FORRÓ FÜRDŐT
A meleg víz nekem mindig segít ellazulni, így egy hosszú nap után szívesen vetem bele magam a forró habokba, még akkor is, ha amúgy zuhanyzás párti vagyok. Ha szeretnétek fokozni a relaxáló hatást, dobjatok a fürdővízbe egy nyugtató hatású fürdőbombát, esetleg egy kis levendulás fürdőolajat vagy sót, ami még jobban előkészíti a pihentető alvást.


A képek forrása: Pinterest


7. HALLGASS RELAXÁLÓ ZENÉT
A Youtube-on és a különböző fájlmegosztókon rengeteg relaxációs zene elérhető, amik segítenek ráhangolódni a pihenésre. Én nagyon szeretem például a természet hangjait hallgatni, de a 'chill out' kulcsszóra is rengeteg klassz dallamot lehet találni.


8. VISELJ KÉNYELMES HÁLÓRUHÁT
Sokan nem csinálnak nagy ügyet a hálóruha kiválasztásából, csak magukra kapnak valami régi, kinyúlt pólót meg rövidnadrágot, pedig nagyon sokat képes dobni az alvás minőségén a megfelelő ruházat. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy 100% selyemből készült pizsamában lehet csak jót aludni, de mivel életünk kb. 1/3-át alvással töltjük, érdemes jó minőségű ágyneműt és hálóruhát választani. Én például eléggé fázós vagyok, ezért télen igyekszem olyan pizsamában aludni, ami 100% pamutból készült, és nem túl bő, mert sokkal melegebbnek érzem azokat a darabokat, amik követik a testem vonalát.



Meséljetek, Nektek mik a bevált tippjeitek a pihentető alvásra?



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése