A LEGKLASSZABB ŐSZI KIEGÉSZÍTŐK 2015-BEN

Függetlenül attól, hogy mindegyik évszaknak megvan a maga szerethető tulajdonsága, az ősz számomra mindig is az egyik legkedvesebb időszaka az évnek. A csípős napsütötte reggelek, a frissen sült tök illata, az ezer színben pompázó természet szépsége mellett az már csak hab a tortán, hogy az enyhébb időnek hála ilyenkor sokkal változatosabban és izgalmasabban lehet öltözködni, mint az év többi szakában. Természetesen az üzletek már felkészültek az új szezon köszöntésére, úgyhogy össze is gyűjtöttem néhány kedvenc "apróságot" az őszi kínálatból, amikkel még az esős reggelek is sokkal könnyebben elviselhetőek. 


Egy jó esernyőre mindig szükség van, főleg ősszel. Ez a csodás Coccinelle darab pedig amellett, hogy nagyon elegáns, biztos, hogy több szezonon keresztül hű társunk lesz.

Ez a mintás selyemkendő a vidám színének hála nemcsak a vénasszonyok nyarát színesíti meg, de akár a melegebb tavaszi napokon is bátran előkapható. Sőt, ha kendőként már meguntuk, egyszerűen kössük a táskánk fülére, és így egész évben gyönyörködhetünk benne.

3. Kozmetikai táska - Mango
Ugyan a következő nyaralásig majd'egy évet kell várni, viszont egy ilyen csinos kozmetikai táskát vétek lenne kihagyni. A legtöbb neszesszer, amivel eddig találkoztam, valahogy mindig olyan gyerekes volt, ez viszont annyira kifinomult, hogy bárhol pironkodás nélkül előkapható. Az alsó, elcipzározható rész pedig külön praktikus benne.

4. Bőrszíjas óra - Daniel Wellington Classic St. Mawes
Számomra maga a klasszikus elegancia ez az óra. Azt hiszem a letisztult stílusában rejlik a különlegessége, ami miatt már hónapok óta nem tudom kiverni a fejemből. Egyszerűen tökéletesen passzol minden összeállításhoz, egy olyan örök darab, ami minden alkalomra nyugodt szívvel bevethető.

5. Szív mintás pénztárca aprótartóval - Love Moschino
A 'felnőttes' darabok után ez a kissé hóbortos, szív mintájú Love Moschino pénztárca biztos, hogy minden egyes alkalommal mosolyt csal majd az arcunkra. A hozzá tartozó kivehető aprópénz tartó pedig különösen hasznos, ha kis táskával indulunk el otthonról.

6. Masnis kulcstartó - H&M
Olyan régóta keresek már egy igazán szép és ízléses kulcstartót, hogy alig hittem a szememnek, amikor belefutottam ebbe a bájos masnis darabba a H&M webshopjában. Szerintem egyszerűen tökéletes.

7. Rojtozott velúr táska - Mango
Kezeket fel, aki (hozzám hasonlóan) úgy érzi, hogy akármennyi táskája is van, az sosem elég! Főleg, ha egy ilyen csodaszép darabról van szó. Nekem már van egy hasonló fazonom a Mango-tól amit azért szeretek nagyon, mert kényelmesen hordható vállon és kézben is.

8. Kockás szövetsál - H&M
A hűvösebb idő beköszöntével sem kell lemondanunk a szép sálakról. Sőt! Ez a sárga kockás darab például tökéletes kiegészítője lehet egy vagányabb bőrkabátnak, de akár egy elegáns ballonkabáthoz is bátran párosíthatjuk.



Nektek, hogy tetszenek ezek a darabok? Vannak már kedvenceitek az idei őszi szezon kínálatából?




OPI | SCORES A GOAL


Az utóbbi időben egész jó kis akciók vannak az OPI körömlakkokra a Müller drogériákban. Ezt a gyönyörűséges, őszies színű, Scores a goal-t is egy leárazás keretében sikerült elhoznom közel féláron, 1.500 Ft-ért.

PIXIBAG FESZTIVÁL KIADÁS


Ha nyár, akkor fesztivál, ha pedig fesztivál, akkor Pixibag Festival kiadás. Ugyan az idei fesztiválszezon már a végét járja, nyaralás szempontjából még tartogat néhány kellemes napot az idei év, ahol remek szolgálatot tehetnek a legutóbbi, fesztiválos Pixibag-ben lévő termékek. Én a legtöbbjüket már ki is próbáltam, úgyhogy gondoltam, Veletek is megosztom a tapasztalataimat az egyes termékekről.

KÖRÖMNAPLÓ | PINK CHAMPAGNE


Lassan, de biztosan kezdek visszatérni a díszesebb manikűrökhöz, még akkor is, ha csak olyan visszafogott árnyalatok kerülnek elő, mint a púderrózsaszín, a fehér vagy az arany. Mostanában egyébként ez a kedvenc trióm, mert amellett, hogy olyan kis szolid, van benne egy leheletnyi vidám és játékos csavar is egyben. Az alapot a Bourjois 2 Chair et tendre gyönyörűséges rózsaszíne adta, amiről már itt írtam korábban, ehhez jött a gyűrűsujjamra a Lovely fehér lakkja, és a színes pöttyök a China Glaze Mingle with Kringle-lel kiegészítve.

BOURJOIS | 2 CHAIR ET TENDRE KÖRÖMLAKK


A Bourjois legújabb, La Laque lakkjai idén májusban jelentek meg, és már azóta nézegettem őket, de mivel akkor még gél lakkom volt, a kipróbálás mostanáig váratott magára.  Az új formula gyors száradási időt és egy rétegben tökéletes fedést ígér, így nagy elvárásokkal tettem be a kis kosárkámba a 2-es Chair et tendre árnyalatot, ami egy nagyon visszafogott, rózsaszínes-barackos árnyalat.

KEDVENC NYÁRI ILLATAIM | CHLOÉ EDT


A Chloé illataival tavaly október környékén találkoztam először, amikor a Glamour napokon promóterként dolgoztam a Müllerben. Korábban valahogy sosem figyeltem fel rájuk, az alatt a három nap alatt viszont szinte a parfüméria összes illatát volt szerencsém végigszaglászni, így futottam bele a márka akkori legújabb illatába, a Love story-ba. Mivel alapjában véve a könnyed, édeskés és virágos illatokat kedvelem, egyből levett a lábamról, és eldöntöttem, hogy tavasszal meglepem magam vele. Aztán eljött a tavasz, én pedig végül egy másik Chloé illatot választottam helyette, a Chloé EDT-t.