EGY CSODÁS NUDE A HÉTKÖZNAPOKRA | MILANI LADY LIKE SHEER

Emlékeztek még mekkora felhajtás övezte a Milani márkát, amikor tavaly ősszel végre nálunk is elérhetővé váltak a termékei? Persze én sem bírtam legyőzni a kíváncsiságomat, és rendeltem tőlük néhány szépséget, de egészen mostanáig még egyikükről sem esett szó a blogon, pedig a háromból kettőt egészen megszerettem. Ma az egyik kedvencről, a Lady Like Sheer körömlakkról lesz szó, ami egy csodaszép mindennapi nude árnyalat.




Érdekes, hogy a tökéletes nude árnyalatú körömlakk megtalálása legalább annyira nehéz és időigényes feladat, mint a megfelelő alapozó kiválasztása. Hogy tökéletesen passzoljon a bőrtónusunkhoz, hogy kellőképpen pigmentált és tartós is legyen,  és nem utolsó sorban, hogy könnyen és szépen fel tudjuk vinni a körmeinkre. Ja és persze árban is megfelelő legyen. Én tavaly óta nagy nude lázban égek, azóta próbálom megtalálni a leginkább hozzám passzoló darabot, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Eddig akárhányat próbáltam, valami miatt mindig kompromisszumot kellett kötnöm, és ez sajnos a mai darabbal sincs másképp.

Habár a csomagolás nálam nem döntő szempont körömlakk vásárlásnál, most mégis meg kell említenem, hiszen a Milani Color Statement lakkok szerintem kifejezetten szemet gyönyörködtetőek. Az egyszerű henger forma és az arany kupak (tetején a lakk színével megegyező festéssel) nagyon előkelő és minőségi hatást kelt. Ha azt leszámítjuk, hogy a fényes felület rendkívül gyűjti az ujjlenyomatokat, összességében a lakk szerintem kellemes látványt nyújt.

Amit még pozitívumként meg tudok említeni, az a színe. Nagyon letisztult, természetes színe van, ami szerintem az én bőrtónusom mellett egész szépen mutat. Végre egy olyan árnyalat, ami nem túl rózsaszínbe hajló, és nem is túl barnás.

Nagyon szeretem még benne azt is, hogy viszonylag gyorsan és szép fényesre szárad, így nem kell pluszban fedőlakkal bajlódni.




És akkor most nézzük, hogy mi miatt kell kompromisszumot kötnünk, ha ezt a lakkot választjuk. Az állaga nekem túlságosan sűrű és "vastag", és emiatt szinte lehetetlen vékony rétegben felvinni. A vastag rétegek miatt pedig hajlamos 1-2 nap után nagyobb darabokban lepattogni. A fedése sem a legintenzívebb, de ezt betudom annak, hogy világos színről van szó. A körmeimen két vastagabb rétegben láthatjátok, és a körömvégek még így is átsejlenek alatta, szóval akit ez zavar, annak nem ez lesz a tökéletes választás.




Ha valaki ezeken az apróságokon túl tud lendülni, érdemes tennie vele egy próbát, mert ez a szín szerintem minden hiányosságért kárpótol. Az tény, hogy nem az olcsó kategóriás lakkok táborát erősíti, hiszen teljes áron 1.790 Ft-ba kerül, viszont drogériás viszonylatban eddig még nem találkoztam hasonló "semleges" színű lakkal, ami ennyire passzolt volna hozzám. A Milani webshopjában most éppen akciós, 1.432 Ft-ért lehet hozzájutni, úgyhogy ha szeretnétek kipróbálni, ez most egy jó lehetőség. Azt viszont még mindenképpen megemlíteném, hogy a webshopban lévő színminták nem túl valósághűek, a Lady Like Sheer például sokkal rózsaszínűbbnek tűnik a webshopos képen, mint amilyen a valóságban. Ezért vásárlás előtt érdemes swatch-okat nézegetni, és azok alapján választani. 


Nektek, hogy tetszik a Lady Like Sheer? Szeretitek a természetes, nude lakkokat? Melyik a kedvenc "mindennapi" körömlakkotok?


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése