PURE BY PIXIBOX | 2015. SZEPTEMBER

Kicsivel több, mint két hete érkezett meg hozzám a Pixibox legújabb natúr meglepetésdobozkája, és ez alatt az idő alatt sikerült egy kicsit jobban megismernem a benne lévő termékeket. A velük kapcsolatos tapasztalataimról szeretnék most mesélni Nektek.

Az előző pure doboz első pillantásra levett a lábamról, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon mi kerül ebbe a kiadásba. Bevallom őszintén, én arra számítottam, hogy a Mádara arctisztító habot és a Curaprox fogkefét nem lehet majd überelni, de szerencsére azért a mostani válogatásba is került 1-2 hasonlóan ígéretes kozmetikum. 




Kezdeném is a legnagyobb kedvencemmel, ami a Vanita körömvirágos krémszappanja lett. Korábban is nézegettem már a Vanita termékeit (főleg a kaviáros szappan birizgálta a fantáziámat), de eddig mindig lebeszéltem magam róluk. Főleg azért, mert a szappanokkal kapcsolatban van egy olyan ősrégi beidegződésem, hogy roppantul szárítják a bőrt, és kézmosás után olyan fura "érdes" érzést hagynak maguk után. Most is erre készültem, így abszolút pozitív csalódás volt, hogy ezek közül egyiket sem tapasztaltam a Vanita krémszappanjánál. A különleges formája miatt eleinte kicsit nehézkes volt vele kezet mosni, de néhány használat után "megkopott" a széle, és onnantól kezdve nem volt vele probléma. Az illata kellemes, és maga a szappan is megfelelően habzik, úgyhogy ezután a kaland után biztosan benevezek a kaviáros változatra is.

Nagyon megszerettem a Bomb Cosmetics levendulás masszázs-szeletét is. A márkával egy nagyon rövid ismertségem van korábbról, a kakaóvajas Bőr terápia tusolóvajat próbáltam már tőlük, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Akárhogy próbálkoztam vele, valahogy sose tudtam rendesen használni. Talán az lehetett a baj vele(m), hogy azt vártam tőle, mint egy "normál" fürdőterméktől. Hogy habozzon. És mivel ezt sosem sikerült elérnem vele, a masszázs szeletnél is aggódtam picit, de szerencsére semmi extra trükk nincs benne. Én általában úgy használom, hogy a kezemben felmelegítem a kis tömböt, majd az így felolvadt anyagot oszlatom szét a bőrömön, és így nagyon könnyű vele dolgozni. Az illatába már az első alkalommal belezúgtam. Ahogy kibontottam a dobozt, egyből megcsapott az a kellemes, nyugtató levendulaillat amiért én annyira odáig vagyok. Az első tervem az volt vele egyébként, hogy nem használom el, hanem meghagyom így egészben és csak "illatosítóként" fogom használni, de végül nem bírtam megállni, hogy ne próbáljam ki.

A legnagyobb meglepetés a Benecos szemhéjpúder-duó volt számomra. Az az igazság, hogy nem gondoltam volna, hogy egy "zöld dobozban" dekorkozmetikummal fogok találkozni, viszont a termékismertetőt elolvasva úgy gondolom, hogy valóban helye van ebben a dobozban. A Benecos sminktermékek ugyanis nem tartalmaznak mesterséges színezéket, parabéneket és szilikont, és kizárólag természetes növényi hatóanyagokkal készülnek. A színekkel egyelőre még barátkozom, ez a rózsaszínes árnyalat egyáltalán "nem én vagyok", úgyhogy elképzelhető, hogy végül tovább fogom ajándékozni.




A szeptemberi újdonságok között már meséltem Nektek egy keveset a Schüssler sókat tartalmazó Natur cosMEDics termékekről, pontosabban a levendulás Relax balzsamról és a 10-es sót tartalmazó, táskás szemekre való krémről. A Relax balzsam azóta is az irodai túlélőkészletemet erősíti, a krémet viszont eltettem a hűvösebb időkre, hiszen elég testes az állaga. A mostani dobozba a 8-as Schüssler sót tartalmazó mélyhidratáló krém került. Az illata kellemes, enyhén citrusos, de abszolút a natúr vonalból való. Ennek is elég sűrű az állaga, de ettől függetlenül elég könnyen beszívódik, úgyhogy a téli időszakban biztosan sokszor elő fog majd kerülni.

Az Algotherm márka számomra eddig teljesen ismeretlen volt, de a Pure by Pixiboxnak köszönhetően most egyből két terméküket is kipróbálhattam. A szemkörnyékápolóból mondjuk elég kis mennyiség került a dobozba, legalább is az én tubusomban 2 alkalomra elegendő anyag volt, ami kevés volt ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg működik-e. A tápláló emulzióból viszont már egy nagyobb kiszerelést kaptam, ami bőven elegendő volt 8-9 alkalomra is. A textúrája nagyon könnyed, zselés, ennek ellenére viszont megfelelően hidratálja az enyhén száraz bőrt is. Én eléggé megszerettem, úgyhogy alaposabban utána fogok nézni, hogy honnan lehet beszerezni.

A Himalaya termékekkel személyes tapasztalatom korábban még nem volt, az ismerőseimtől viszont elég megosztó véleményeket hallottam róluk, úgyhogy én nagyon örültem, hogy két termékük is bekerült ebbe az összeállításba. Fogkém fronton mindig bajban vagyok, ugyanis utálom az erősen mentolos változatokat, éppen ezért ez a  Sparkly White fogfehérítős, gyógynövényes darab pont jól jött. Vagyis jól jött volna, ha nem lenne használat közben olyan érzésem, mintha fogport kennék a fogaimra. Többször is próbálkoztam vele, de valahogy nem sikerült megszoknom. Annak ellenére sem, hogy ez végre nem csípte szét a számat, mint a többi fogkrém úgy általában. Az intenzív hidratáló bőrápoló krém viszont nálam maximálisra vizsgázott. Az állaga olyan, mint egy krémes natúr joghurtnak, nagyon könnyű eloszlatni a bőrön, és viszonylag hamar fel is szívódik. Ami pedig a legjobb benne, hogy még órákkal a krémezés után is selymes marad tőle a bőr. Az illata kellemes, egyáltalán nem tolakodó, vagy intenzív, úgyhogy ezt bátran merem Nektek is ajánlani, ha egy pénztárcabarát, "hatékony" testápolót kerestek. 




Szerintem egy nagyon jó kis őszre hangolódós "hidratáló dobozkát" sikerült összehoznia a Pixi csapatnak, én több olyan terméket is találtam a dobozban, amivel biztos, hogy hosszú távú lesz a kapcsolatom. Kifejezetten örülök a Vanita szappannal való kellemes csalódásnak, és a Bomb Cosmetics levendulás masszázsszeletének is, így most már náluk is bátrabban merek majd a jövőben nézelődni. 



Ti megrendeltétek ezt a dobozkát? Nektek hogy tetszik a tartalma? Mi az, amit már próbáltatok ezek közül a termékek közül?




Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése