APRÓ ÖRÖMÖK - MIK TÖRTÉNTEK VELEM MOSTANÁBAN?

Először is engedjetek meg nekem egy vallomást: meglepő, de mégis rendkívül jóleső érzés volt számomra, hogy a nyereményjátékos kérdőívben szinte majdnem mindannyian jeleztétek, hogy nagyon szerettétek az Apró örömök sorozatot, amiben személyes történeteket osztottam meg veletek. Ezért arra gondoltam, hogy újjáélesztem a sorozatot, és időnként beszámolok majd arról, hogy éppen aktuálisan mik történtek velem. 2015 októberében volt utoljára ilyen poszt, úgyhogy tényleg van mit bepótolni, még akkor is ha Instagramon azért próbáltam megosztani veletek egy-két morzsát az életemből. Természetesen lehetetlen egyetlen bejegyzésben elmesélni 1,5 évet, ezért néhány pontban összeszedtem azokat a dolgokat, amiket a legfontosabbnak tartok ebből az időszakból. Valami kis nasit készítsetek be hozzá, mert még így is elég hosszú lesz. :) 




Az első és legfontosabb dolog, ami az elmúlt időben történt velem, és ami a legnagyobb változást hozta az életembe az az, hogy 2016. októberében menyasszony lettem. Persze akik rendszeresen követik a blogot, azok már tudják, hiszen azóta útjára kelt az esküvős sorozat, amiben az esküvőszervezéssel kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg veletek. De emellett számos apró változás történt az életemben: áprilisban beiratkoztam egy webdesign tanfolyamra, szóval az időm egy részét most tervezgetéssel és tanulással töltöm. Emellett pedig elindult a Maybelline által szervezett Blogger School is, aminek a keretében ismét elindítottam a Youtube csatornámat, és igyekszem oda is hasznos tartalmakat készíteni nektek. A legfrissebb változás pedig az, hogy lecseréltem a szemüvegemet kontaklencsére. Ez persze nem egy olyan hűűű de nagy dolog, de aki korábban szemüveges volt, az tudja, hogy milyen nagy változást hoz az ember életébe egy ilyen kis apróság. Már csak ha azt nézem, hogy minden egyes nap türelemre és kitartásra tanít. :D




Ha a szabadidőm engedte, akkor sok vállalkozással kapcsolatos, és önfejlesztő könyvet olvastam, ezek közül a kedvenceimet Instagramon már megosztottam veletek. Érdekes, mert ahhoz képest, hogy régen mennyire utáltam olvasni, most nagyon boldog lennék, ha egész nap csak ennek a szenvedélyemnek hódolhatnék. Részben talán ezeknek az új "élményeknek" is köszönhető, hogy tavaly novemberben elindítottam a saját kis gyertya üzememet, amiből megszületett a Bee Méhviasz Gyertya. Erről egy külön posztban már meséltem Nektek korábban, ha kíváncsiak vagytok a teljes sztorira, akkor itt elolvashatjátok.




A rengeteg munka mellett igyekeztem a kikapcsolódásra is időt szánni. Sok új helyet felfedeztünk Debrecenben és a környéken. Finomakat ettünk, ittunk, és nagyokat sétáltunk a Nagyerdő, a Békás-tó, és a Stadion környékén.




Emellett a blognak köszönhetően is rengeteg új helyre és rendezvényre eljutottam. És aminek a legjobban örülök, hogy szerencsém volt több bloggerinával is személyesen megismerkedni.




A blog kapcsán sok újdonságot kipróbáltam az elmúlt másfél év alatt, ezekről valamilyen formában Nektek is igyekeztem mindig beszámolni vagy itt a blogon, vagy Instagramon, vagy pedig Facebookon. Jó pár kedvencre rátaláltam közöttük, amik azóta szépen beépültek a napi rutinomba.




Óriási pozitívum számomra, hogy végre megnőtt a hajam. Egy kínszenvedés volt haj szempontjából az elmúlt 1,5 év, de egy tapasztalatnak mindenképpen jó volt... így most egy jó darabig biztosan nem fogom újra levágatni. :D Ha esetleg Ti is fontolgatjátok a hajvágást, akkor előtte mindenképpen olvassátok el ezt a posztomat, amit közel egy évvel a hajvágás után írtam. Szerintem nagyon vicces és tanulságos lett. 




Az egyik legfontosabb dologgal kezdtem a beszámolót, és a másik legfontosabbal szeretném zárni. Új taggal bővült a családunk Maci személyében, aki egy tüneményes Golden Retriver kisfiú kutyus. Bár apukámék nem így vélekednek róla, de attól függetlenül, hogy kölyökkutyához híven eléggé szertelen, egy imádnivaló kutyus, aki szintén sok dologra megtanított minket az elmúlt 3 hónapban.

Dióhéjban így telt az elmúlt másfél évem. Nyilván voltak hullámvölgyek is, de összességében nagyon klassz 1,5 év volt. Na de most már ideje előre tekinteni. A jövőben igyekszem gyakrabban - mondjuk havonta - jelentkezni hasonló személyes szösszenetekkel. Ha addig sem szeretnétek lemaradni az eseményekről, akkor csatlakozzatok a blog Instagram oldalához, ahol továbbra is napi szinten osztok meg veletek friss híreket. :)


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése