BOURJOIS | 2 CHAIR ET TENDRE KÖRÖMLAKK


A Bourjois legújabb, La Laque lakkjai idén májusban jelentek meg, és már azóta nézegettem őket, de mivel akkor még gél lakkom volt, a kipróbálás mostanáig váratott magára.  Az új formula gyors száradási időt és egy rétegben tökéletes fedést ígér, így nagy elvárásokkal tettem be a kis kosárkámba a 2-es Chair et tendre árnyalatot, ami egy nagyon visszafogott, rózsaszínes-barackos árnyalat.




Az első érdekesség, ami szembetűnik, az az üveg és a kupak különleges formája. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy mennyire kézre fog állni a kupak, de az az igazság, hogy sokkal kényelmesebb lakkozni vele, mint a hagyományos henger formájú társaival. Bár én a többi Bourjois lakkot nem próbáltam, elvileg ennek már más ecsete van, ami nekem sajna nem lett a kedvencem. Túl tömzsi, túl széles, a szálak itt-ott elég kuszák benne, így a körömágynál kifejezetten nehéz vele szépen és pontosan festeni. Persze nem lehetetlen, de azért kell egy kis idő, mire belejön az ember.

A színébe már az első használatkor totálisan beleszerettem. Az üzletben inkább csak egy egyszerű kis rózsaszín lakknak tűnt, de felkenve előjött belőle egy kis barackos vonal is, amit én már olyan régóta kerestem. Az üvegben egyébként megcsillan némi ezüstös fény is, de a körmökön ebből már semmi nem látszódik.

A fedése meglepően jó. Az ilyen világos színekből általában kell a három réteg a tökéletes fedéshez, ebből viszont két vékonyabb, vagy egy vastagabb réteg bőven elegendő. Én mondjuk inkább a két réteget javaslom, mert az ecset kiálló szálai miatt az első itt-ott foltos maradhat. Az állaga egyébként valamivel sűrűbb, mint amiket korábban próbáltam, de talán a fedése is emiatt jobb az átlagnál.

A száradási idő szerintem kiemelkedő, az első réteg 5, míg a második nagyjából 10 perc alatt teljesen koppanósra szárad. A tartósságával viszont már nem vagyok ennyire kibékülve, nálam a második napon már itt-ott megpattant a lakk a körömvégeken. Igaz, hogy a mosogatástól nem kíméltem, de azért egy 2.000 Ft-os lakktól egy picit többet várnék ennél.




Összességében véve, ha az ecset hiányosságait és a tartósságot vetem össze a csodás színnel, a könnyű kezelhetőséggel és a gyors száradással, nálam inkább pozitív irányba billen a mérleg nyelve. Azt, hogy ennek tudatában megér-e 2.000 Ft-ot, azt mindenki döntse el maga. Minden esetre az biztos, hogy a későbbiekben még fogtok találkozni ezzel a lakkal itt a blogon. 



Nektek, hogy tetszik ez az árnyalat? Próbáltátok már a Bourjois La Laque lakkjait? Milyenek a tapasztalataitok?






Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése