KEDVENC ÉKSZEREIM


Az igazat megvallva korábban sosem rajongtam az ékszerekért. Mármint az igazi ékszerekért, merthogy néhány dolláros eBay-es kincsekből annyit felhalmoztam az évek során, hogy Dunát lehetett volna rekeszteni belőlük. Persze a nagy többségüket egynél többször nem viseltem, de az áruk mindig elcsábított. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy valami tartósabbra vágyom ezeknél az egyszer használatos holmiknál, és amikor megláttam a Pandora Moments kollekció karkötőit és charmjait, tudtam, hogy ez az amit kerestem.

Végül addig-addig nézegettem őket, hogy a Barátom meglepett egy szív kapcsos karkötővel és egy Nyisd ki a szíved charm-mal, amit aztán egy jó darabig le sem lehetett rólam robbantani. Azt hiszem itt kezdődött az igazi ékszerek iránti rajongásom. 




Azóta kibővült a kollekció egy rózsakvarc és egy obszidián karkötővel is, amikkel legalább olyan nagy a szerelem, mint a Pandorával. Nem tudom, hogy Ti hallottatok-e, vagy hisztek-e ezeknek a kristályoknak a gyógyító erejében, de én határozottan hiszem, hogy tényleg működnek.

A rózsakvarc például a szeretet köve, és azt tartják róla, hogy szerencséssé teszi a szerelmet. Mindemellett erősíti a beleélő képességünket, megbocsátásra ösztönöz, gyógyítja a szív sebeit, nyitottá tesz a szépségre és a harmóniára, valamint életre kelti az alkotóerőt. Érdekes, de amikor ezt viselem sokkal kiegyensúlyozottabb és pozitívabb vagyok, amire talán az is ráérősít, hogy a rózsakvarc a bika mellett a mérleg jegy szülötteinek is a szerencseköve. 

Aztán itt van az obszidián, ami belső szilárdságot és erőt ad, valamint segíti a változási folyamatokat. A bizonytalanság, vagy az érzelmi káosz időszakában új életminták felé vezet, ily módon támogatja belső növekedésünket, individuális személyiséggé fejlődésünket, melynek eredménye egy megdönthetetlen belső erő lesz. Talán furcsán hangzik, de engem sokkal magabiztosabbá és bátrabbá tesz ez az ásvány. Erre legtöbbször csak a nap végén jövök rá, amikor végigfuttatom az aznapi történéseket, és ráeszmélek, hogy mennyi olyan dolgot intéztem el aznap, amiket máskor folyton csak halogatok. Persze ahhoz, hogy észrevegyük ezeket a pozitív hatásokat, nyilván az is kell, hogy az ember higgyen bennük.




A kis masnis fülbevalóra és a 3 részes gyűrű szettre a Bijou Brigitte-ben találtam rá, és annak ellenére, hogy mindkét darab impulzus vásárlás eredménye volt, a mai napig teljesen odáig vagyok értük, és szinte nincs olyan nap, hogy ne viselném valamelyiket. 

A képeket elnézve nem nehéz kitalálni, hogy az esetek többségében inkább az ezüst ékszereket részesítem előnyben, ha viszont olyan ruhát viselek, amihez az arany jobban illik, akkor mindig a fenti kis aranygyűrűhöz nyúlok, amit még a középiskolai ballagásomra kaptam a Szüleimtől. A Pandora karkötő mellett ez a legkedvesebb számomra az összes közül, úgyhogy nagy becsben tartom.



Nektek is vannak kedvenc ékszereitek? Olyanok, amikhez valamilyen kedves emlék fűződik?



Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése