FELÜDÜLÉS A TESTNEK ÉS A LÉLEKNEK | YAMUNA TÉLI ÁLOM KOLLEKCIÓ

Ha tél, akkor nálam minden mennyiségben jöhetnek a melegebb és fűszeresebb illatú termékek, legyen szó akár lakás illatosításról, akár kozmetikumokról. A fahéj, a mézeskalács, és a szegfűszeg kombinációját nemcsak azért szeretem nagyon, mert csökkenti az édesség iránti vágyat, hanem azért is, mert az év bármely szakában ünnepi hangulatba tud keríteni. A Yamuna legújabb, Téli Álom kollekciója is ezek köré a fűszerek köré épült, úgyhogy engem már első hallásra levettek a lábamról. A márkának köszönhetően megismerkedhettem a teljes termékcsaláddal, ami egy testvajból, egy kézkrémből, egy masszázstömbből, egy fürdőbombából és egy szappanból állt. Ma ezekről szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat.




Mind közül a testvaj lett a legnagyobb kedvencem, úgyhogy róla mesélnék először. Ez egy kifejezetten gazdag és sűrű állagú krém, nagyon intenzív fűszeres illattal. Nekem az illata egy picit már erős is néha, de ettől függetlenül nagyon szeretem használni, mert elképesztően puha lesz tőle a bőröm. Leginkább esténként szoktam felkenni kézkrém helyett, mert minden túlzás nékül, csodát művel a kacsóimmal. Bár egészen gyorsan beszívódik, nappalra nekem már sok lenne. Sajnos a webshopban már nincs belőle készleten, de ha valamelyik üzletükben még találtok belőle, mindenképpen nézzétek meg, szerintem nem fogtok csalódni benne.


Bár a testvaj mellett egy kézkrém is része a Téli Álom kollekciónak, ezt csak nagyon ritkán használtam, ugyanis ilyenkor télen ennél extrább hidratálásra van szüksége a kezeimnek. Kora ősszel viszont biztos, hogy elő fog kerülni, mert az illata ennek is fantasztikus. 




A fürdőbomba felhasználására mondhatni megvártam a tökéletes pillanatot. Egy hosszú karácsonyi vásározás után, amikor már a csontjaim is teljesen átfagytak, teleengedtem otthon a fürdőkádat, feltettem egy klassz kis arcpakolást, majd "elmerültem a habokban" és élveztem a fahéj elbűvölő aromáját. Mondanom sem kell, mennyei élmény volt. Bár a fürdőbomba hidratáló hatása nem volt túlságosan intenzív, az illatélmény mindenért kárpótolt.

A szappan az egyetlen, amit még nem próbáltam ki a csomagból, mert az az igazság, hogy egyelőre nincs szívem befogni. Egyébként a csomagoláson keresztül is nagyon kellemes, tejes illata van, engem leginkább a madártejre emlékeztet.




A másik nagy kedvencemet hagytam a végére, ami nem más, mint a masszázstömb. Ahogyan a nevében is benne van, ez egy masszív, tömb formátumú kence, ami a test hőjére megolvad és könnyen kenhetővé válik. Sokkal kevésbé fűszeres, mint a többi Téli Álom termék, ennél inkább a shea vaj illatát lehet jobban érezni. Elképesztően intenzív a hidratáló hatása, éppen ezért nálam csak esténként kerül elő. Legszívesebben közvetlenül zuhanyzás után vetem be, amikor még enyhén vizes a bőröm, mert ilyenkor sokkal könnyebb vele dolgozni, mint teljesen száraz bőrön. A kezemben megforgatom párszor a tömböt, mint egy szappant, és amikor már kellő mennyiségű anyag megolvadt, akkor azt belemasszírozom a bőrömbe. Az extrémen száraz területekkel, mint például a könyök, vagy a körömágybőr, csodákat művel. Ha jól láttam, ebből még van a webshopban is, úgyhogy ha meglepnétek magatokat valami igazán különleges kencével, erre mindneképpen vessetek egy pillatást.

Köszönöm szépen a Yamunának a lehetőséget. Az igazat megvallva ez volt az első próbálkozásom a márka termékeivel, de biztosan nem az utolsó. A Dm-ben már ki is néztem magamnak a szőlőmagolajos termékcsaládot. A szappannak egyszerűen zseniális illata van, úgyhogy azt biztosan be fogom szerezni idén tavasszal. 


Ti próbáltátok a Yamuna Téli Álom kollekciójának darabjait? Melyik a kedvencetek?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése