KARÁCSONYI SMINK A MAX FACTOR #MYEPICLOOK VERSENYÉRE

Biztosan észrevettétek már, hogy nem igazán szokott lenni a blogon klasszikus sminkes bejegyzés. Ennek több oka is van, egyrészt bármilyen szemfestéket használok, a rejtett szemhéjam miatt gyakorlatilag semmi nem látszik a sminkből, ezért nálam egy alkalmi makeup is kimerül egy erőteljesebb színű rúzsban. Másrészt pedig úgy gondolom, hogy vannak nálam sokkal ügyesebb lányok, akik gyönyörű sminkekkel kápráztatnak el Titeket, ezért én inkább olyan tartalmakat hozok, amikben úgy érzem, erősebb vagyok.

Ma viszont kivételt teszek, ugyanis jelentkeztem a Max Factor #MyEpicLook versenyére, ahol egy karácsonyi sminket kellett elkészíteni, és arra gondoltam, hogy itt is megosztom Veletek az elkészült "művet", illetve azt, hogy milyen termékeket használtam hozzá. 




A játék egyik feltétele az volt, hogy a Max Factor 'False Lash Epic' szempillaspirállal és a 'Smokey Eye Drama 03 Sumpotuous Golds' palettával kellett elkészíteni a sminket, úgyhogy a színválasztás gyakorlatilag adott volt. 

Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de én mindig a szemsminkemet szoktam először elkészíteni, mert így ha bármi lepotyog, vagy elkenődik, akkor nem kell az alapozóval utólag bajlódni. Első körben a paletta legvilágosabb pezsgő színét vittem fel a mozgó szemhéjamra, majd a szempillatöveket hangsúlyosabbá tettem egy picit a paletta legsötétebb barna színével

Ez után jöhetett a szempillaspirál, aminek a keféjétől először egy picit megijedtem. Maga a kefe szilikonból van, és az benne az érdekes, hogy ahhoz képest, hogy mennyire ritkák rajta a szálak, már az első használatnál is nagyon szép pillákat lehetett vele készíteni. A felső pillákra 3 rétegben vittem fel a False Lash Epic szempillaspirált, amitől jóval hosszabbnak tűntek a pilláim. Sajnos dúsítani nem dúsított rajtuk, viszont legalább nem is tapasztotta össze a szempilláimat.

Miután elkészültem a szemsminkkel, felvittem az arcomra a Clinique 'Beyond Perfecting' alapozó+korrektor kombóját. Nagyjából egy hónapja használom ezt a terméket napi szinten és maximálisan elégedett vagyok vele. Egy olyan alapozót kerestem, ami kifejezetten erős fedésű, mégis természetes hatást nyújt, hogy a hétköznapokon is tudjam viselni. Ez pedig tökéletesen megfelel az elvásáraimnak.

Az alapozó után a Catrice 'Prime and Fine' kontúrpalettáját használtam az arccsontom alatti részen. Elég régóta nyúzom már ezt a palettát, de alig látszik, hogy fogyott volna belőle valami, mert nagyon jól pigmentált. Ha egy pénztárcabarát kontúrpalettát kerestek, ezt mindneképpen nézzétek meg, szerintem nem fogtok benne csalódni.

A szemöldökömre a L'Oreal 'Brow Artist Maker'-t használtam a 02 Cool Brunette árnyalatban. Ez egy krémes állagú, ceruza formájú szemöldökfesték, amit egy ferde ecsettel szeretek a legjobban felvinni. Korábban próbálkoztam tégelyes és por állagú szemöldökszínezővel is, de nekem eddig ez jött be a legjobban. Könnyű vele dolgozni, és szerintem egész jól passzol a hajam színéhez is.

Utolsó lépésként az ajkaimat festettem ki a Max Factor 'Marilyn Monroe' rúzs Ruby Red árnyalatával. Ez még egy korábbi Pixibag-gel került hozzám, és bár nem volt túl sok alkalom, ahová viselhettem volna, a "kollekcióm" egyik legékesebb darabjának tartom. Nagyon könnyed állaga van, ebből adódóan hajlamos egyébként elcsúszkálni, de egy jó szájceruzával egészen jól kordában lehet tartani. Egy rétegben nem túl intezív a színe, de ahogyan a lenti képeken is látjátok, szépen lehet építeni.




Nos hát ez lenne az én karácsonyi sminkem. Ha tetszik Nektek, akkor szavazhattok is rá a Max Factor oldalán. Engem nagyon boldoggá tennétek vele. :)


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése