TARTÓS IPL SZŐRTELENÍTÉS - OTTHON IS LEHETSÉGES!

A múlt héten véget ért a 6 hónapos tartós IPL szőrtelenítési kúrám a DEESS IPL készülékkel, úgyhogy gondoltam, gyorsan meg is osztom veletek az élményeimet, amíg még frissek. A kezeléssorozat elején már írtam a villanófényes szőrtelenítés technikai oldaláról (ITT tudjátok elolvasni), hogy min alapszik a módszer, illetve, hogyan működik, ezért ezt most nem írnám le újra, inkább a tapasztalataimról mesélnék egy kicsit, illetve arról, hogy én hogyan használtam a DEESS IPL készüléket. 

A gép összességében fél éven keresztül volt nálam, és 2 hetes gyakorisággal használtam, ami azt jelenti, hogy közel 24 kezelést végeztem el vele. A tájékoztató szerint gyakorlatilag bármely testrész tartós szőrtelenítésére alkalmas a készülék, én a lábaimon illetve az alkaromon használtam. A történethez az is hozzá tartozik, hogy korábban én még soha nem jártam IPL szőrtelenítésen, így nem tudtam, hogy mire számítsak majd, de utólag azt mondhatom, hogy egy teljesen kezdő is könnyedén el tud vele boldogulni. Az első pár alkalom után gyorsan rá lehet érezni a használatára, és onnantól kezdve egészen hamar le lehet tudni egy-egy testrész szőrtelenítését.

Minden kezelést egy alapos borotválással kezdtem, ez az egyik sarkalatos pont az IPL szőrtelenítésnél, amire érdemes kellő időt és energiát fordítani. A borotválás azért szükséges, hogy a villanófény teljes mértékben le tudjon jutni a szőrszál gyökeréhez. Ám ha egy picike szőrszálat is ott hagyunk véletlenül, akkor a villanófény gyakorlatilag megégeti azt, és ez kellemetlen szaggal jár, valamint a bőrfelület sérülését és a készülék károsodását is okozhatja. Az első alkalommal nekem sikerült ezt eljászanom, de szerencsére egy kis bőrpíren kívül semmi komolyabb nem történt, onnantól viszont jobban odafigyeltem, hogy alaposan eltávolítsam a kezelendő felületről a szőrt.
Mivel nekem elég sötét színű volt a szőr a lábaimon, itt 4-es fokozaton használtam a gépet, az alkarom érzékenyebb területeit pedig 3-as erősséggel kezeltem. Ezt egyébként egyénileg nagyon jól be lehet lőni, hogy kinek hanyas fokozaton érdemes kezelni az egyes területeket. A felhasználói kézikönyvben van egy klassz kis táblázat is, ami segít eligazodni a fokozatok között a bőrszín és a szőrszálak színe alapján.

Fontos, hogy a kezelés ideje alatt kerüljük a szoláriumozást és a napozást, különben nem lesz annyira hatékony az eredmény. (Az IPL  szőrtelenítés annál hatékonyabb, minél nagyobb a kontraszt a bőr és a szőr színe között. Amikor szolizunk vagy napozunk, akkor a szőr színe világosodik, a bőr színe pedig sötétedik, így a szőr festékanyaga nem lesz kellően sötét.) Nekem ezt sikerült elég jól tartanom, gyakorlatilag az évben össz-vissz egyszer napoztam, úgyhogy ez szerencsére nem befolyásolta a "szőrtelenítő kúrát". A kezeléssorozat előtt tehát érdemes figyelembe venni azt is, hogy egy időre hanyagolnunk kell majd a napfürdőzést. Emiatt talán érdemesebb a hűvösebb hónapokra időzíteni a kezelést, mert ha valaki nyáron sokat tartózkodik a napon, akkor több kezelés kell majd a tartós eredményhez. Cserébe viszont fél év elteltével jó pár évre elfelejthetjük a szőrtelenítést, úgyhogy szerintem ennyi áldozatot bőven megér.

És akkor most jöjjön a lényeg, hogy mégis milyen eredményt sikerült elérnem a 6 hónap alatt a DEESS IPL szőrtelenítő készülékkel. Nagyjából 2 hónap elteltével vettem észre, hogy az újonnan kinövő szőrszálak egyre gyengébbek és vékonyabbak lettek, a fél év végére pedig odáig jutottam, hogy gyakorlatilag teljesen szőrmentesek lettek a lábaim, illetve az alkarom. Már csak itt-ott maradt egy-két kisebb pihe (főleg a hajlatokban, amihez nehezebben tudtam hozzáférni), de ez csak nagyon közelről látszik. Őszintén szólva álmodni sem mertem volna, hogy ilyen látványos eredményt el tudok majd érni, és nagyon örülök, hogy belevágtam a kúrába. A forgalmazó egyébként azt ígéri, hogy akár évikig is teljesen szőrtelen tud maradni a kezelt felület, addig tehát semmilyen szőrtelenítést nem kell végezni az adott területen. 

Maga a DEESS IPL készülék egyébként 300.000 villanásra képes, ami azt jelenti, hogy több ember teljes szőrtelenítéséhez is bőven elegendő. Ez azért nagyon fontos, mert alapvetően nem egy olcsó készülékről van szó, de ha a szalonokban végzett kezelések árához viszonyítjuk, vagy ahhoz, hogy több ember az évek alatt havi szinten mennyit hagy ott a kozmetikusnál vagy a drogériában különböző szőrtelenítő termékekre, kezelésekre, akkor már nem tűnik annyira elrugaszkodottnak ez az ár. Ha tehát össze tudunk fogni családtagokkal vagy barátnőkkel, akkor érdemes lehet elgondolkodni a beszerzésén. Nekem a DEESS.hu csapata biztosította a készüléket a kezelés időtartamára, akik nagyon segítőkészek voltak. Minden kérdésemre maradéktalanul és rögtön válaszoltak, úgyhogy a szakértői tanácsadó részlegük ezért maximális piros pontot érdemel. Ami egy ilyen árkategóriájú terméknél nem elhanyagolandó szempont.



Ti milyen szőrtelenítő módszerre esküsztök, mit használtok leggyakrabban? Borotvát, szőrtelenítő krémet, gyantát, epilátort, IPL készüléket? Esetleg a természetesség hívei vagytok?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése