PIXIBOX | 2015. JÚNIUS


Pontosan egy hete érkezett meg hozzám a Pixibox legújabb meglepetésdoboza, ami ezúttal igencsak gazdagra sikerült, ugyanis összesen 9 termék került bele, ebből 2 teljes kiszerelésű, 3 utazó méretű, és 4 minta kiszerelésű volt. Az elmúlt egy hét alatt egy kivételével mindegyiket használatba vettem, úgyhogy a bemutatásuk mellett egy-egy rövid véleményt is olvashattok róluk. 

Ezúttal eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, nem nézem meg előre, hogy mások mit kaptak, hanem kivárom amíg megérkezik a saját dobozkám, de végül persze most sem bírtam magammal. Az egyetlen mentségem, hogy egészen hétfőig kellett volna várnom, én viszont túlságosan türelmetlen voltam ehhez. A meglepetés viszont így sem maradt el, ugyanis ilyen sok termékre - ahogyan szerintem a nagy többség, úgy - én sem számítottam.




Az egyik teljes kiszerelésű termék, amiről némi információt is kaptunk még a doboz megjelenése előtt, az az Uriage Bariésun SPF30 fényvédő krém, ami egy termálvíz alapú, érzékeny bőrre való arckrém. Ami érdekes lehet vele kapcsolatban, hogy állagra teljesen olyan, mint egy hagyományos naptej, az arcbőrre felkenve viszont nagyon könnyedén beszívódik, és nem hagy maga után olyan jellegzetes "ragacsos" naptej érzést. Sminkalapként egyelőre teljesen jól szuperál, remélhetőleg ez a melegebb időszakokban is így lesz. Én különösen örülök, hogy helyet kapott a dobozban, ugyanis eddig nem volt kifejezetten fényvédős arckrémem. Igaz, hogy az alapozóm SPF35-ös fényvédővel van ellátva, de így legalább a sminkmentes napokon is megfelelően tudok védekezni a káros sugarak ellen.

A fényvédő mellett még egy Uriage termék lapult a dobozban, egészen pontosan a Surgras Liquide Dermatologique tusfürdő 50 ml-es kiszerelésben, ami szintén termálvíz alapú. A leírás szerint kímélő, hidratáló hatású, és nem tartalmaz szappant, parabént és színezéket, így én ezt arctisztításhoz használom. Korábban a Biodermától próbáltam hasonló hidratáló hatású, "mindenmentes" tusfürdőt arcra, az viszont nem igazán vált be, mert ugyan úgy feszült utána a bőröm, mint egy "mezei", drogáriás lemosótól. Így ehhez is egy kicsit szkeptikusan álltam, viszont az az igazság, hogy ez tényleg sokkal kevésbé szárítja a bőröm, mint amiket korábban használtam. Az állaga eléggé folyós, és nem is habzik úgy, mint amit más arclemosóktól megszoktam, de én egyáltalán nem bánom, hiszen így is eléggé tisztának érzem utána az arcom. Ki tudja, talán pont ebben rejlik a titka.

Szintén teljes kiszerelést kaptunk a Revlon Professional Style Masters Modular (te jó ég de hosszú neve van) hajlakkból, ami a tájékoztató szerint közepes erősségű és könnyen kifésülhető. Ami nagyon tetszik benne az az, hogy annyira apróra szétporlasztja a lakkot, hogy nem lesz tőle olyan látványosan lakkozott a frizura, mondhatni teljesen észrevétlen, a kósza tincseket viszont nagyon jól a helyén tartja.

És ha már a hajnál tartunk, akkor jöjjön a L'Oreal Professionel Mythic Oil szépségszérum, amiből egy egészen kiadós, 45 ml-es utazó méretű kiszerelés került a dobozkába. A benne lévő argánolaj, gyapotmag-olaj, lenmagolaj, szőlőmagolaj és avokádómag-olaj biztosítják a haj puhaságát, légiességét és ragyogását. Az eddigi pár használat során egész jónak tűnt, kellemes illatú, és selymes tapintású lett tőle a hajam de, hogy sikerül-e kiütnie a dobogós helyről a Schwarzkopf Rose Oil hajolaját, az csak később fog kiderülni.




Az arcápoláshoz visszakanyarodva, az egyik kedvenc márkám, az Eucerin is képviseltette magát ebben az összeállításban a DermatoClean 3 az 1-ben micellás arclemosójával. Mivel az Ultra Sensitive arckrém nagy kedvencem tőlük (már a második tubussal fogyasztom) ezzel a micellás vízzel is szemeztem egy ideje, viszont a Garnier-rel (is) maximálisan elégedett voltam a kezdetektől fogva, így nem nagyon mertem kísérletezgetni. Így utólag azt mondom, hogy nem is baj, mert nem érzem azt, hogy többet nyújtana, mint a Garnier tisztítója. Árban viszont az sokkal barátibb (most éppen akciósan, 1.200 Ft-ért lehet kapni a Rossmannban a 400 ml-es kiszerelést), úgyhogy továbbra is maradok a jól bevált Garnier-nél.

Amikor a hírlevélben megláttam, hogy L'Occitane termék is lesz a dobozban, nagyon izgatott lettem, ugyanis az pont az a kategória, amihez vidéken nem olyan egyszerű hozzájutni. Persze webshopból lehet rendelni, de azért az mégsem olyan. Azt hiszem a Shea vajas kézkrémnél jobbat nem is választhattak volna, ebből ugyanis bármekkora mennyiséget képes lennék elhasználni. Korábban valamelyik magazinhoz járt egy ilyen 10 ml-es kis minta, akkor viszont egy rózsás illatúba sikerült belefutnom, ami annyira nem jött be. Ez viszont maga a csoda, gyorsan felszívódik, a kezeim viszont még órákkal később is puhák és hidratáltak lesznek tőle. Fel is került egy teljes kiszerelés belőle a kívánságlistámra.

A Pure Fiji márka számomra egészen eddig teljesen ismeretlen volt, most viszont a Pixiboxnak köszönhetően két szuper terméküket is kipróbálhattam. A Coconut sugar rub kókuszos-cukros bőrradír már a kibontáskor felhívta magára a figyelmet, ugyanis az egész doboz isteni illatban úszott tőle. Az enyémbe egy mangós változat került, aminek olyan fantasztikus illata van, hogy legszívesebben belekóstolnék. A radírozó hatása a cukornádnak köszönhetően nagyon erős, így csak testre ajánlom a használatát.

A bőrradír mellett egy Body butter testápoló vaj is került a dobozba a Pure Fiji márkától. Az illata ennek is nagyon klassz, én a white gingerlily változatot kaptam, aminek egy az egyben olyan az illata, mint a Dolce&Gabbana Light Blue-nak. Az állaga nagyon kellemes, gazdag és selymes. Az igazat megvallva sokkal jobb, mint az általam eddig használt testvajak (Alverde és The Body Shop), de ez árban is egy jóval magasabb kategóriát képvisel.

Az utolsó termék a júniusi kiadásban most is egy parfümminta volt, én a Bvlgari Aqua Divina-t kaptam, amit a leírás alapján egy könnyed, tavaszi, friss-virágos illatnak képzeltem, ehhez képest viszont rajtam inkább 50+ -osnak tűnik. Talán a hűvösebb időben teszek vele még egy próbát, de addig parkolópályára kerül.

Én ismét nagyon elégedett vagyok a meglepetésdobozkával, azt hittem, a "zöld" kiadás után nem jöhet jobb, de szerintem ez még annál is ütősebbre sikerült. Egy igazán nyárias, és igazán kihasználható dobozt sikerült összehoznia a Pixi csapatnak, amivel szerintem mindenki elégedett lehet. 




Nektek, hogy tetszik ez a kiadás? Próbáltátok már valamelyik terméket ezek közül? Melyik a kedvencetek?




1 megjegyzés :

  1. Jajj, de cuki vagy. :) Elképzelhető, hogy engem láttál, mert mostanában oda járok "edzeni". Vagyis egyelőre még inkább csak ismerkedek a gépekkel. Még 2 alkalmam van hozzájuk, úgyhogy lehet, hogy még összefutunk. Ha arra jársz, nyugodtan szólíts le! :)

    VálaszTörlés