APRÓ ÖRÖMÖK | 2015. JANUÁR

Néhány napja meghallgattam Villás Béla egyik előadását, aminek az volt a fő témája, hogy az élet feladat vagy pedig lehetőség-e. Ebben az előadásban volt egy rövid történet, ami igencsak elgondolkodtatott. A történet arról szólt, hogy ha megkérünk egy 70 éves embert, hogy mesélje el az életét, nagyjából 2 óra után elkezdi ismételni önmagát, mert nem tud újat mondani. Itt megállítottam egy pillanatra a felvételt és elgondolkodtam azon, hogy én vajon mit tudnék mesélni arról a napomról. És rá kellett döbbennem, hogy kb. egy mondatban össze tudnám foglalni az egészet. 

Amióta munkába álltam, a hétköznapjaim arról szólnak, hogy reggel felkelek, elmegyek dolgozni, este 6-ra hazaérek, pihenek egy kicsit, majd lefekszek aludni. Másnap pedig kezdődik az egész előröl. És ha valaki megkérdezi, hogy mi történt aznap velem, nem tudok egyetlen dolgot sem megemlíteni azon kívül, hogy dolgoztam. Ez pedig eléggé lehangoló. Éppen ezért módszeresen elkezdtem végigmenni az aznapi eseményeken, és esténként összegyűjtöttem minden egyes apróságot, ami örömet szerzett, vagy legalább egy picit megmosolyogtatott. Érdekes módon, legalább 3-4 dolgot sikerült összeszednem, ami mellett amúgy simán, említés nélkül elmentem volna. Ezt azóta minden este elvégzem, és végre látom, hogy mennyi apró kedves gesztus és pozitív impulzus ér egy-egy nap. Ezekből szeretném most a legemlékezetesebbeket megosztani veletek, az utóbbi egy hónapban készült Instagram képekkel együtt.



♥ év eleji lustálkodás ♥ meleg tea a nagy hidegben ♥ havas táj ♥ őzikéket nézegetni a vonatból ♥ Eucerin kézkrém 390 Ft-ért ♥ Pandora karkötő ♥ szánkózó gyerekek fülig érő szájjal ♥ leárazások ♥ színes kötött pulóverek ♥ I N S P I R Á L - L A K ♥ rengeteg aszalt vörösáfonya ♥ szombati mesemaraton ♥ juhtúrós pizza ♥ púderrózsaszín tavaszi bőrkabát a Bershka-ból ♥ Dalma (Csipkelány) - When there is life, there is hope ♥ Álom luxuskivitelben ♥ A zongorista ♥ Az emlékek őre ♥ Rhonda Byrne - A Titok ♥ Ella Henredson - Ghost 


Nektek mik voltak a legkedvesebb emlékeitek, apró örömeitek januárban?



9 megjegyzés :

  1. A dolgózknál már csak ez van, ismerős, alig van valamire időm :) A nyaklánc és a mnaikűr valami csodaszép :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a határidőnaplód :) Nekem a január legemlékezetesebb pillanata egy viccesre sikerült szombat estén történt, amikor is hajnali 3-kor a tescoban egy tekerős automatás gyűrűvel el lettem jegyezve :D persze csak viccből, de nagyon aranyos kis történet volt :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Réka. :) Remélem az idei éved jobban fog alakulni, és még több boldog pillanatra, illetve apró örömre tudsz majd idővel visszaemlékezni. :)

    VálaszTörlés
  4. Nahát, ez biztosan nagyon klassz lehetett. :) Nekem tavaly volt hasonló élményem, amikor a barátommal elmentünk egy egyetemi szórakozóhelyre, ahol volt egy pap(nak beöltözött srác), aki összeadott minket. Persze csak poénból. De kaptunk róla egy "hivatalos papírt" is, hogy aznap hajnali 4-ig házasok vagyunk. :D Eltettem emlékbe, majd megy a többi közös belépővel meg mozijeggyel meg hasonlóval egy hatalmas albumba. :)

    VálaszTörlés
  5. Én azért bízom benne (illetve most próbálom bebizonyítani saját magamnak), hogy nem csak ennyi van benne. Mármint, hogy nem csak a munkáról szól az élet, hanem mellette rengeteg apró örömforrást is rejt, csak észre kell vennünk. :)

    VálaszTörlés
  6. Januárban sokat voltam szabin, ez mindenképpen jó dolog, anyum is meglátogatott. Persze voltak kevésbé jó dolgok is, szerencsés kimenetellel.
    Szerintem a mindennapokról lehet sokat mesélni, de amikor egy életet kell összefoglalni, akkor nem térsz ki arra, hogy de jó volt sétálni január 10-én, mert már nem emlékszel rá :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem januárban az volt a legjobb pillanat, amikor felajánlottak egy szuper jó állást, amiről nem is álmodhattam volna így, hogy nincs még a 2. diplomám kézhez kapva, és gyakorlatom sincs hozzá. :) Februárban már tudom, hogy az, hogy megvettem egy skót lógófülű kiscicát, aki nagyon okos és tündéri. :) (alsós általános iskolás korom óta ez a cica fajta az álmom) és ez nem jöhetett volna létre az új munkahely nélkül. :)

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy összességében örömteli volt a januárod. Én éppen azért kezdtem el összeírni ezeket az apró boldog pillanatokat, hogy később is emlékezzek majd rájuk. :)

    VálaszTörlés
  9. Gratulálok a munkához, és a kiscicához is. Biztosan sok boldog percet fog még szerezni mindkettő! :)

    VálaszTörlés